Régebben úgy vártam a kedd reggelt, mint Frei Tamás az orosz álbérgyilkos vallomását, hiszen a 24-től már 9-re megkaptam a napi adrenalin-adagomat, a munka is könnyebben ment úgy, hogy ha előtte azt suttogta a fülembe Jack Bauer reszelős hangja, hogy "Tell me where the bomb is". A harmadik évad kissé átment ámokfutásba, amin a negyedik egy egy leheletnyit javított, és az ötödik első fele alapján reménykedtem, hogy Jack is really back, azaz Jack tényleg visszatért, de sajnos az előző etap második 12 óráját és a mostaniból eltelt 16-ot nem tudom megbocsátani a készítőknek. Spoileres füstölgés a tovább után.

Az első két évadban minden benne volt, amit egy ilyen sorozatból ki lehetett hozni, és nagyjából sikerült is betartani a formátumot, azaz ha valakinek át kellett autókázni Los Angelesen, az nem jelent meg a következő jelenetben, nem kerültek elő erőltetett szálak a múltból, és még a puma vs. Kim jelenetet is meg lehetett bocsátani valahogy. A harmadik, drogfüggő évad már feszegette az ember idegrendszerét, hiszen Jack 24 óra alatt leszokott a hernyóról, ami azért ennyire könnyen nem megy, nem is beszélve az első, majd második pillantásra is hajmeresztő baromságnak tűnő "saját magunk ellen fordítunk egy biológiai fegyvert, hogy elkapjuk a főgecit" szállal, amiről ordított, hogy csak azért írták, hogy a börtönös jelenet benne legyen a sorozatban.

Következett a negyedik adag, amiben a real-time formátum szinte csak az óra jellegzetes hangja miatt maradt meg, az ellent arabterrorista-karikatúrák alakították és szinte mindegyik pont akkor halt meg, amikor végre elárulhatott volna valamit, de Jack legalább tökös volt benne megint, és a kínai nagykövetség elleni akció jól meg volt csinálva. Az álcahalálos bohóckodáson ezzel szemben röhögtem, ezt két tapasztalt ügynökkel meg nem etetik soha, de mindegy, Jacket amúgy sem lehet megölni, ezt tudjuk a második évad óta. Logan elnök karaktere itt került bevezetésre, amiért nyugodtan lehet hálásnak lenni, mert nélküle az ötödik nap egy paródiának sem lett volna elég.

Igen, az ötödik nap tette be elsősorban a kaput, szinte felsorolni sem lehet az illogikus baromságokat, annyi volt belőlük, nem is beszélve a kiszámítható fordulatokról, vagy a sablonos párbeszédekről. Pedig jól indult a dolog, csak aztán jött a saját országa ellen kvázi hadat viselő elnök és annak hüye felesége, és kész, az ember csak csóválta a fejét, plusz valahogy megértette az elnököt egykoron alakító Dennis Haysbertet, aki szerint David Palmernek ebben a 24-ben már valóban nincs semmi keresnivalója.

A mostani, hatodik nap közben viszont már Charles Logan sincs itt nekünk, hogy megmentse a sorozatot, kapunk helyette Palmer tesót, akit DB Woodside úgy alakít, mint a Keanu Reeves-Steven Segal színiiskola legsikeresebb diákja, hiszen arckifejezése csak egy van, a hangjával pedig kábé úgy játszik, mint Kiszel Tünde. Valahogy még ezt is elviselné az ember, ha az írók csak egy kicsit is megerőltették volna magukat, és nem lopnnának saját maguktól. De lopnak, nem is keveset.

Atom az USA területén? (kétszer is volt már) Arabokat gyanúsítunk? (háromszor) Nem ők voltak, hanem egy másik terroristacsoport? (háromszor) Az alelnök egy barom? (kétszer) Háborút akar indítani egy közel-keleti ország ellen? (kétszer) A CTU-ban belharcok dúlnak? (ötször) A Fehér Házban az elnök ellen dolgoznak? (háromszor) Jack leszarja a nemzetközi diplomáciát? (háromszor) Emellett ott vannak a teljesen felesleges és csak időhúzásnak jó mellékszálak geciapuval és gecitesóval, Miloval és Chloe urával, az alkoholistával, akinek hiába fúrnak lyukat a vállába, vígan dolgozik tovább, a következő évadra(?) belengetett Audrey-szállal, és így tovább.

Szegény Jacknek szinte alig jut szerep ebben a katyvaszban, de ez lehet, hogy így jó, mert ha a következő évad nem hoz valami radikális változást, akkor csak a fanatikusok maradnak meg a sorozat mellett, új nézők befogására nem sok esélyük lesz. Remélhetőleg az évad utolsó harmada kárpótol majd az elején elkövetett böszmeségekért, de valahol én is tudom, hogy minez csak hiú ábránd, ezt az évadot jobb lesz, ha gyorsan elfelejtjük, mint tettük azt a Született Feleségek második szezonjával.