A Grace klinikát akkor szeretem igazán, amikor nem a sírós-picsogós magánéleti ömlengés nyomja rá a bélyegét a részekre, hanem az írók veszik a fáradtságot, és ezeket a bajokat a kórház és annak betegei segítségével manifesztálják - a tegnapi rész pedig pontosan ilyenre sikeredett.

Új év, új kezdet, új kutya, új Izzie. Szőke tündérünk végleg szakít azzal az elképzelésével, hogy Alexből rendes embert (értsd: nem félrekúró társ) faragjon, és lám, a kórház segítségére siet egy szívátültetésre váró szimpatikus (nem annyira)fiatalember személyében, aki innentől kezdve nagyon is fontos szerepet fog játszani a sorozatban, majd meg tetszenek látni. Az ágy mellett folytatott párbeszédek jók, a színészek között sokkal jobb a kapcsolat első látásra is, mint a tuskó Alex és Izzie között.

Dannynek új szív kell, Christina a Náci társaságában repül érte Idahoba, de nem jön össze a dolog, mert a szív nem a legegészségesebb. Az út mindenesetre elég Christinának ahhoz, hogy eldöntse: nem is igazán baj, hogy elveszítette Burke gyerekét. Mindeközben a kórházban egy vicces eset és egy szívszorító eset váltja egymást, a viccesben egy író megeszi a kéziratát, mert szarnak tartja, én is éreztem már így, de a notebook méretei elriasztottak a dologtól. A műtét sikerül, blablabla.

A nem túl vicces eset főszereplője egy Bex nevű kislány, aki nem teljesen az, hiszen hermafrodita, csak éppen nem tud róla sem ő, sem a szülei. George a vizsgálat után a szülők kifejezett utasítása ellenére is elmondja a zavart tininek, hogy mi az ábra, a végére döntés születik, Bex-ből fiú lesz, ezt nyálas zene és hajvágás közben tudjuk meg, miközben a kamera lassan távolodik, művészet, oh.

A rész igazán vicces történetszála a kutyához kapcsolódik, mindent megzabál és megrág, rátámad a házban random megjelenő lakókra, akik így a fürdőszobába kényszerülnek pizzát zabálni, miközben a ház igazi ura odakint dúl. Hajrá kutya!