Ben, kíváncsi lennék arra, hogyan jutottál el a külügyi és közgazdasági tanulmányoktól a színészetig?
Ben: Kerüloúton. Színészkedtem a foiskolán, aztán New Yorkba költöztem, ahol pincérkedtem, és tulajdonképpen ott is voltak próbálkozásaim, hogy színész lehessek. Az egyik barátom bemutatott egy ügynöknek. Aztán L.A.-be jöttem, ahol egy évig az egyik barátomnál laktam. Végül felajánlották a Narancsvidékes szerepemet. Igazából akkor szerettem bele a színészetbe, amikor úton voltam afelé, hogy színésszé váljak. Holott valóban eléggé távol áll attól, amibol úgy gondoltam, meg fogom keresni a kenyeremet.

Korábban beszélgettem Jimmy Smits-cel és John Glover-rel, akik azt mondták, mindkettotöknek megvan az a bizonyos "nyomorgó new york-i színész" háttere ahhoz, hogy tudjátok kezelni ezt a mértéku televíziós népszeruséget. Egyetértetek ezzel?
Ben : Nem hiszem, hogy kell hozzá. Adam például egy rendkívül kiegyensúlyozott és biztos hátteru személyiség.
Adam: Én Los Angeles-ben nyomorgok.
Ben: Így van: nem gondolnám, hogy ez New York-hoz kötött.
Adam: Akárhol nyomoroghatsz.
Ben: Másrészrol a legtöbb színész átélte ezt. Nagyon ritka, hogy olyasvalakivel találkozz, aki jön és hirtelen elképesztoen sikeres lesz.
Adam: Ez csak csinos lányokkal esik meg.
Ben: Gyönyöru ex-modellekkel, akik most színésznok.
Adam: �Szerepelned kéne egy filmben! Tudsz színészkedni?� �Talán.� �Remek!�
Ben: Viszont az is igaz, hogy New York sokkal inkább a szakmára alapoz, míg L.A. a külsoségekre.
Adam: Én ugyanezt a színházi szféráról mondanám. Mindig azt éreztem, hogy az ottani színházak � holott még nem ültem be egyetlen ottani eloadásra sem � jobbak kell, hogy legyenek. Itt a színházakba azért akarják, hogy be gyere, és nézd meg a fellépésüket, mert nem igazán tudnak máshogy elhelyezkedni tévénél. Egyfajta meghallgatást kerekítenek a színházból.
Ben: Ez itt csak egy eszköz a célhoz.
Adam: Így van. New York-ban pedig ez a cél. Mindig azt éreztem, hogy ez igaz is.

Mennyiben különbözik az életetek a karakteretekéitol?
Adam: Hogyan különbözik? Hm�
Ben: Van egy szép házam.
Adam: Az enyém szebb. És a kocsijaim is szebbek.
Ben: Azok igen.
Adam: Én többet dolgozom.
Ben: Ami nekem jó. De félretéve a viccet: én szeretek dolgozni. Szeretem az egésznek a struktúráját. Alkalmanként tud fárasztó és unalmas is lenni, de azt hiszem, elég szépen túléltünk már másfél évet.

Rázós volt az egész? A siker, a média, az elso évad.
Adam: Nem rázós, de könnyen válhatsz igazi seggfejjé is.
Ben: Számomra nehéz volt. Egy csomószor megkérdeztem magamtól: úristen, mi folyik itt!? Az elején tettem olyan dolgokat, amik hihetetlenül arrogánsak voltak. Vagy egyszeruen olyanat, amelyek rám nézve � az imidzsemre � hatottak önpusztító módon. És mindig sokkal késobb jöttem erre rá. Valószínuleg azért, mert alapvetoen nem voltam biztos abban, mit kéne tennem. Nem tudod, hogy mik a kötelezettségeid, kinek kell lenned egy bizonyos szituációban, mert még sosem élted át azt. Az emberek pedig valamiféle elvárással vannak feléd egy olyan karakterre támaszkodva, amit egy televíziós sorozatban játszol, ami hetente egy órában szivárog csak be az otthonukba. Van veled egy kapcsolatuk, és úgy érzik olyasvalaki vagy, aki igazából nem is vagy. Ez furcsa tud lenni.

Nem tartjátok ironikusnak ezt a helyzetet? Csináljátok a szakmát; színészek és híresek akartok lenni, de legalábbis dolgozni akartok. És amikor megtörténik az, amirol éveken át csak álmodoztatok, akkor egyszeruen nem tudjátok, hogyan kéne megbecsülni.
Ben: Dehogynem. Én annak tartom.
Adam: Én azt gondolom, ugyanígy van ez azokkal is, akiknek nincs pénzük és hírnevük. Más szakmákban is vannak pozitív és negatív dolgok. Ahogyan a színészet és a hírnév esetén. Csak az egy nagyon szélsoséges valami. A csúcspont nagyon-nagyon jó, a negatív része pedig nagyon gáz. De szerencsére a pozitívumok mindig százszor jobbak, mint a negatívumok, annak ellenére, hogy van néhány szar dolog, amivel foglalkoznod kell. De a jók boven kárpótolnak mindezért.

Hogyan magyarázzátok azt a vonzerot, amivel a Narancsvidék gazdagjai bírnak?
Ben: Nem tudom. Azt hiszem, ez adta a kezdo lendületet a show-nak. A sorozat koncepciója az volt, hogy vannak ezek a gazdag emberek az orült élettörténeteikkel. Mára azonban � úgy érzem � a show inkább a központi szereplokrol szól, mintsem a csillogásról és a környezetrol. Sokkal inkább arról, hogy milyen testvéri kapcsolatok vannak, milyen szerelmi szálak. A szüloi apa-fiú, anya-fiú kapcsolatokról, a dinamikus, generációk közti kapcsolatokról. Szóval a csillogás egy jó háttér, de az agyamra megy, amikor az emberek csak errol beszélnek a NV kapcsán. Minden évben minden egyes hálózat útjára akar indítani egy sorozatot, amit egy olyan pilot-tal kezdenek, amit Hawaii-n forgattak. Aztán megbuknak, és a vezérigazgatók ott állnak értetlenül, hogy mit rontottak el, hiszen ez Hawaii, ki ne szeretne nézni egy ilyen show-t. De az emberek embereket akarnak nézni a tv-ben! Nem érdekli oket, ha egyszeruen csak szépek és csillogók.

Megcsinálhatnánk a Narancsvidéket Bronx-ban? Akkor is muködne?
Ben: Miért ne?!
Adam: Kétféle Narancsvidék? Pazar!
Ben: Ugyanúgy, ahogy megcsinálhatják a Helyszíneloket New York-ban és Las Vegas-ban. De komolyra fordítva a szót: a Narancsvidékkel nem lehetne ezt tenni, nem lehetne melléksorozata. Pontosan azért, mert a karakterekrol szól. A fentiek pedig olyan sorozatok, amelyeket elméletileg egy halom különbözo helyszínre pakolhatnának, akkor is megállnák a helyüket, mert mindegyik epizód önmagában is egy kerek egész.
Adam: De ha szó szoros értelmében veszed a dolgokat, akkor a válasz szerintem az, hogy talán. Nem lenne ennyire népszeru, de még akkor is muködne. Ha az HBO-n menne, és tegyük föl: kevésbé részletesen lenne megírva, akkor is muködne.

Azoknál a sorozatoknál, amelyek ennyire karakteresek, mint a Narancsvidék, elég könnyu skatulyázni a szereploket. Hogyan befolyásolja ez a sorozat melletti munkáitokat?
Adam: Csakis diszlexiás albínó négyvégtag-bénulásosokat játszom. Ben?
Ben: Az elég nehéz lehet.
Adam: Tudom. Azért csinálom.
Ben: Szerintem te alkotod meg a saját valóságodat. Jaj, ez szörnyen hangzott! Neked kell kitalálnod, hogyan törd meg ezt a skatulya-dolgot. Egy déli paraszt-srácot játszottam, aki egy kisvárosból jött, Indy-bol Sundance-be. Teljesen másképp kell eljátszani azt a szerepet. A show sikere belekergetett minket egyfajta szerepbe, de a casting-okon neked ugyanúgy meg kell gyoznöd oket arról, hogy te képes vagy azon a szerepen belül más színekre is. Mert mindaddig csak annyit érsz, amennyit az elozo szereped.

Van közös jellemzotök a karakterekkel?
Ben: Hogy hihetetlenül jól nézek ki.
Adam: Ez igaz. Én hasonló zenéket szeretek és én is kedvelem a képregényeket.
Ben: Az enyém valójában nem hasonlít rám ennyire.
Adam: Én Marissára hasonlítok.
Ben: Tényleg? Az alkoholizmusában?
Adam: Az alkoholizmusban, abban, hogy utálom a mamámat, és hogy szeretem a noket.

Milyen volt Brad Pitt-tel és Angelina Jolie-val együtt forgatni?
Adam: Szerencsére nagyon sokszínu. Három dolog tette kellemessé. Eloször is az, hogy ok ketten nagyon kedvesek voltak. Aztán az, hogy ismertem a rendezot. Végül pedig az, hogy annyi ideig kellett várni, míg a szerepem sorra került a forgatáson, hogy végül azt mondtam: nem lehetek tovább ideges, mert a testem már nem bírja. Nem remeghet a kezem 15 órán keresztül! Szóval tulajdonképpen minden okés volt. Nem volt különösebb félelmem, mármint tolük, mint sztároktól. De azért persze elég furcsa volt velük dolgozni.

Mindkettojükkel volt jeleneted?
Adam: Összesen egy jelenetem van, és abban mindketten benne vannak. A filmtörténelem legjobb jelenete, elhiheted!

Ben, zavar téged, hogy Adam kapja az összes vicces szöveget?
Ben: Nem. Egy csomó más szöveget is kap.
Adam: Egy csomó olyat kapok, ami állítólag vicces, úgyhogy le kell nyelnem oket. Így kiegyenlítodik.

Úgy érted, nem értesz egyet minden sorral?
Adam: Dehogy! Szerintem senki nem tesz ilyet közülünk.
Ben: Nem tökéletes a forgatókönyv.
Adam: Soha sem lehetsz teljesen elégedett mindennel, de megcsinálod a heti adag epizódot és továbbállsz. Viszont gyakran játszom máshogy dolgokat. Vagy adok nekik több variációt. Aztán ok kiválasztják az eredetit, merthogy az volt az eredeti�
Ben: Visszatérve a kérdésedre: azt hiszem, most egy kicsit messzire mentek. Az új évadban egy kicsit jobban megengedték a karakteremnek, hogy vicces legyen és szarkasztikus. Szemlátomást különbözo karakterek. Ryan most nem tesz hosszú, neurotikus mélázásokat az életrol, inkább mond alkalmanként valami relatíve poénosat.

Texasban nottél fel, igaz?
Ben: Aha.

Most, miután megízlelted a Kalifornia-életérzést, mit mondanál: mi az, ami tetszik benne, és mi az, ami hiányzik Texasból?
Ben: Nagyon sok mindent szeretek Kaliforniában: a homokot, a napot, a szörföt, minden ilyesmit. Az orült bulikat is. Ami mondjuk hiányzik Texasból az az, hogy azt érzem, az emberek egy kicsit oszintébbek voltak ott, ahol én felnottem. Talán egy kicsit nyíltabbak, becsületesebbek. Ez nyilván Kalifornia struktúrájából is következik. Alapvetoen az emberekbol persze, de ott kevesebb volt az érdekeltség, így az emberek sokkal átlagosabbak, normálisabbak voltak.

A tinilányok nagyon lelkes rajongók. Mi a legviccesebb dolog, amivel valaki közelebb akart kerülni hozzátok? Akár tinifiúkról is beszélhetünk.
Adam: Volt néhány lány - nem tudom hány évesek -, akik vártak rám a kapuknál, a szülinapomon. Hoztak magukkal egy posztert és egy kis tortát. A portás felszólt, hogy emberek vannak itt a szülinapom miatt. Úgyhogy kisétáltam hozzájuk. Az egyetlen probléma az volt, hogy nem akkor volt a szülinapom. De nehogy azt hidd, hogy ok voltak ilyen trükkösek, a netre lett rosszul feltéve a dátum. Rájuk mosolyogtam, és elvettem a tortát.
Ben: Engem senki nem akart így becserkészni. Nem írták saját vérükkel a számukat a fürdoszobatükrömre.
Adam: Ha ezt megteszik, velük alszom, mert becsülöm, hogy ennyit küzdenek érte. Ha be tudnak jutni a házamba, akkor ez így fair.
Ben: Ez egy megmérettetés. Szólítsd fel a világ maradék felét egy ilyen eropróbára!
Adam: Mint a Survivor.

Kedveltek titeket a lányok a suliban?
Adam: Ó, én egész jó voltam. Nem hinném, hogy egyetlen lányt is kiábrándítottam, akivel randiztam a suliban.
Ben: Azért néhányan kiábrándultak beloled.
Adam: Hát, néhányan azért biztos� Nem! Tényleg!
Ben: Igen, én is hasonlókat mondanék.

Te egy kaliforniai srác vagy. Mennyiben tért el a san diego-i neveltetésed a sorozatban játszott karakteredétol?
Adam: Sokkal inkább középosztálybeli volt. Nagyjából ugyanaz, kivéve hogy mi nem laktunk ilyen bazi nagy házban és hogy nyilvános suliba jártam. Nem is igen éltem más életet, leszámítva a pénzt. Ennek ellenére bájos volt és kellemes.

Ben, ha részletezned kellene a tökéletes, NV utáni karrier-történetedet, mibol állna?
Ben: Megcsinálnám az Aranyoskám remake-jét, és én játszanám Dustin Hoffman karakterét. Talán visszamennék New York-ba, és a Broadway-n játszanék. És néhány érdekes filmes munkát is vállalnék.

Hogyan magyarázzátok azt a tökéletes-magazin-csajszi státuszt, ami Mischa és Rachel körül kialakult?
Adam: Csinosak és egy szenvedélyes sorozatban szerepelnek.
Ben: Kihagytad, hogy tehetségesek.
Adam: Tehetségesek.
Ben: De hát velünk is ugyanez a helyzet.
Adam: Egy szenvedélyes sorozatban játszunk, minden amit tenned kell: hogy jársz!

Húzzátok oket emiatt?
Adam: Hogy magazin-csajszik?
Ben: Ha bemész a sminkes-lakókocsiba, láthatod, hogy teleraktuk olyan lányok képeivel, akik azokban a filmekben, sorozatokban szerepelnek, amikben ok is.
Adam: Valójában ugyanezt mi is megkaptuk.
Ben: Ez igaz.