24
2006.07.08. 23:51
Néhány év alatt a konzolos és számítógépes játékfejlesztő piac is felmérte a tévésorozatokban rejlő lehetőségeket, és egyből lecsaptak a különböző témákra, úgy, mint az Alias, vagy a Helyszínelők. Egy évvel ezelőtt került a netre a pletyka: a 24-ből játék lesz, és a jogokat megvásárló cég egy vadi új real-time szkriptet rendelt a 24 alkotóitól a játék elkészítéséhez. A hírek szerint a játék a második és a harmadik évad közti részeket dolgozza fel, itt kaphatunk válaszokat az alkotók által nyitvahagyott ködös kérdésekre, itt derül fény majd a harmadik évad felállásából adódó kérdésekre. Annyi biztosnak tűnik, hogy minden színész rendesen kap a szinkronmunkából, minden aktor a játékban is kölcsönzi majd az általa alakított szereplő hangját.
A fejlesztő stúdió teljes szabadságot ígér a kaland során, Jack mindenféle alap eszközt hasznosítani tud majd, ilyen például a földön heverő fadarab, vagy egy szék, vagy bármi más :). Ebből következően akciójátékra számíthatunk, némi csavarral fűszerezve. Üröm az örömben, hogy PC-re egyelőre nem tudni, mikor jelenik meg a játék, ha egyátalán megjelenik. A gyártó cég ugyanis csak PS2-re és Xboxra jelenteti meg az interaktív kalandot, s a PC konverzió csak a nagy kereslet mellett várható. A játékot az év végén dobja piacra az SCEE. |
|